Zöld levelibéka (Hyla arborea).

A tőserdei holtág ártéri erdejében idős keményfaliget terül el. Évszázados tölgyek és öreg juharok alkotják itt az erdőt.

Egy júniusi kiszállás alkalmával a Dirrhagofarsus attenuatus (Mäklin, 1845) – keskeny tövisnyakúbogár több példányát is gyűjtöttük autóshálóval. Rövid ideig élő, ritka bogárfaj ez, mely az utóbbi időben csak az ország pár pontjáról, többek között a Gödöllői-dombságból és a Szigetközből került elő.

Áprilisban rajzottak a különféle Ampedus-fajok. Nagy számban sikerült gyűjtenünk az öreg erdőkhöz kötődő Ampedus cardinalis (Schiödte, 1865) – kardinális-pattanót, mely a Duna–Tisza közén csak innen ismert; az Alföldön ezen kívül csak két nagyon régi adatáról tudunk Debrecenből, illetve 2008-ban megtalálták Gyulán is. Az Ampedus sanguinolentus (Schrank, 1776) – középfoltos pattanó és az Ampedus pomonae (Stephens, 1830) – ráncosnyakú pattanó (képen) szintén tömegesen fordult elő a korhadó fák laza kérge alatt.

A Paraphotistus nigricornis (Panzer, 1799) – feketecsápú pattanó nedves élőhelyekhez kötődő faj.
Rajzó egyedeit az ártéri erdő nedvesebb részein, szilfákról kopogtattuk.

Júniusban fedeztük fel az erdő, és valószínűleg a környék legynagyobb tölgyfáját.
A hatalmas kocsányos tölgy törzsének kerülete 583 centiméter.

A nagy tölgyek törzsén találkoztunk a védett Lucanus cervus (Linnaeus, 1758) – nagy szarvasbogárral.

A szintén védett Protaetia aeruginosa (Drury, 1770) –
pompás virágbogár általában magasan a fák lombkoronaszintjében repked.

Igazi szenzáció, hogy a legtöbb országban a kipusztulás által veszélyeztetett Dermestoides sanguinicollis (Fabricius, 1787) – hengeres szúfarkas maradványait is megtaláltuk. A bogár öreg, kéregtelen tölgyeken mászkál, ahol farontó bogarakra és azok lárváira vadászik. 2012-ben a védelemre javasolt fajok közé került.

A Lymexylon navale (Linnaeus, 1758) – hajófúró bogár ritka, szokatlan formájú, lágytestű bogár, mely szintén öreg, kéregtelen tölgyekhez kötődik. Kevés magyarországi helyről ismert, amelynek az is oka, hogy a kifejlett bogár nem táplálkozik, nagyon rövid ideig él, és szinte csak véletlenül lehet rábukkanni. Lárváját az előbb említett hengeres szúfarkas ragadozza.

Allandrus undulatus (Panzer, 1795) – hullámos orrosbogár, az országból három helyről ismert.

Xylophilus testaceus (Herbst, 1806) – hengeres tövisnyakúbogár. Apró, feltűnőnek nem nevezhető,
de annál érdekesebb ritkaság. 

Lichenophanes varius (Illiger, 1801) – tarka csuklyásszú. Sokféle erdőtársulásban előfordul, de csak szórványosan fogható bogárfaj. Nappal elvétve kopogtatható öreg fák ágairól és törzséről. Leginkább éjszakai lámpázással mutatható ki.

Nyár derekától boroscsapdákkal is igyekeztünk bővíteni a kimutatott fajok listáját. Húsz, vörösborral és banánnal töltött palackot helyeztünk ki különféle élőhelyekre. Számos bogárfajt sikerült e módszerrel fognunk, köztük több olyat is, amelyet máshogyan nem.

Két védett virágbogárfaj: Protaetia fieberi (Kraatz, 1880) – rezes virágbogár és Protaetia affinis (Andersch, 1797) – smaragdzöld virágbogár. Mindkét faj elsősorban a hegyvidéki meleg tölgyesek lakója, alföldi előfordulások igencsak figyelemre méltó. A rezes virágbogár kimutatását tekintjük a természetvédelmi szempontból egyik legfontosabb eredményünknek

A fülledt nyári estéken lepkész kollégáink fénycsapdái és higanygőzizzói temérdek bogarat vonzottak.

Ochodaeus chrysomeloides (Schrank, 1781) – alkonyati homoktúróbogár. A talajban élő kistermetű lemezescsápú bogár életmódja ismeretlen. Naplemente táján jön fel a felszínre, ilyenkor alacsonyan a talaj felett röpköd. Lámpázással vagy alkonyatkor autóshálózással és fűhálózással lehet gyűjteni.

Nacerdes carniolica (Gistel, 1834) – karnióliai álcincér. Kaszab Zoltán az 1956-ban írt álcincér-határozójában még csak a Mecsekből és Kőszegről említi. Az utóbbi évtizedekben azonban erdészeti fénycsapdákból, boroscsapdákból, virágzó hársakról és más fákról az ország szinte minden részéről előkerült. Az összes többi hazai álcincérrel ellentétben éjszaka rajzik.

Glaresis rufa Erichson, 1848 – vörhenyes csorvány. A 2012-ben védelemre javasolt apró lemezescsápúfaj a homokterületek jellegzetes bogara. Alkonyatkor rajzik, de életmódjáról ezen kívül semmit sem tudunk. Leginkább autóshálózással gyűjthető, valamint fényen is, ha a lámpát még naplemente előtt bekapcsoljuk. Jelenléte Lakitelken jelzi, hogy a terület a Duna–Tisza köze homokvidékének és az öntéstalajjal borított Tisza-völgynek a találkozásánál fekszik.

Agriotes modestus Kiesenwetter, 1858 – szürke pattanó. Főként a síksági homokos területek nem túl száraz erdeiben fordul elő. Rendszerint éjszakai lámpázással gyűjthető. Nagyon hasonlít a jellemzően hegyvidéki erdei pattanóra (Agriotes pilosellus), az avatatlan szem könnyen össze is téveszti őket. A két faj élőhelyében azonban nincs semmilyen átfedés, ezért pusztán a pontos lelőhely és élőhely ismerete támpontot adhat az azonosításukhoz.

Aegosoma scabricorne (Scopoli, 1763) – diófacincér. Nevével ellentétben nem csak dióban, hanem számos fafajban fejlődik. Hatalmas röplyukait szinte mindenfelé láttuk az öregebb fűz- és nyárfákon.

Az egy szezonon át tartó felmérés eredményeit az ősz folyamán foglaljuk össze és értékeljük.

---