Maga a kastélypark százhektáros, öreg fákban gazdag terület. Jelentős részén alig jár ember, emiatt rovarászásra igazán kedvező.

A naplemente előtti rövid időben hosszú hálóinkkal az öreg tölgyek napsütötte koronáját szűrtük. Temérdek rovar repkedett a lomb körül.

Calambus bipustulatus (Linnaeus, 1767) – kétfoltos pattanó a lombról.

Később az öreg fákban fejlődő rovarokat keresgéltük egész este.

Ez alkalommal  a Melandrya barbata (Fabricius, 1787) – vöröslábú komorka egyedeit láttuk éjszaka a gombás odúfalon szaladgálni. Ez a nagytestű és látványos komorka eddig csak a Bakonyból és a Visegrádi-hegységből került elő.

A Reitterelater bouyoni (Chassain, 1992) – Bouyon-pattanó szintén olyan faj, mely rejtett életmódja miatt alig kerül szem elé. Nagyjából hét lelőhelyadata van Magyarországon.

Reggel a kastélyparkban.

Dermedt Cantharis rustica Fallén, 1807 – suszterbogár.

Gyors reggeli hajnalban, és indulhat a munka.

Egy öreg hárs korhadt ágában Attila kikelés előtt álló Oplosia cinerea (Mulsant, 1839) – foltos hárscincéreket talált.

Röplyukaikban ültek ezek a valódi hárs-specialisták:
Pseudoptilinus fissicollis (Reitter, 1877) – hársfúró álszú. (Rahmé Nikola fényképe)

Később Telkibánya felé vezetett utunk. Az Ósva-völgy bejáratánál sziklás hegyoldal meredezik.

A völgy még árnyékos fáiról Pheletes aeneoniger (DeGeer, 1774) – fényes bokorpattanókat kopogtattunk.

A meredek hegyoldalba ismét felkapaszkodtam, ahogyan tavaly is tettem.

E különleges törmeléklejtő-erdő napsütötte fáin Quasimus minutissimus (Germar, 1823) – parányi pattanók szaladgáltak tömegével.

Egy napsütötte tisztáson nagy rovarmozgásra lettünk figyelmesek. A délelőtti napsütésben számos kisebb-nagyobb rovar keringett a völgy fái körül, így hosszú hálóinkkal próbáltunk belőlük párat elcsípni. (Hegyessy Gábor fényképe)

A Ctenicera virens (Schrank, 1781) – sárgás legyezőspattanó az egyik legszebb hazai pattanóbogárfajunk. A karcsúbb hímnek feltűnően tollas a csápja, a nöstények pedig majdnem két centiméteres hosszt is elérhetnek. Hazánk magasabb hegyeiből, a Mátrából, a Soproni-, a Kőszegi-hegységből és a Bükkből ismert, valamint műzeumunk őriz két "Budapest, Jánoshegy"-feliratú régi példányt. Hatalmas élmény volt e testes és látványos bogarakat látni, ahogy a reggeli napsütésben lassan repülve keresik párjukat.


 

Apró sárga virágokon a szintén csak szórványosan előforduló Acmaeodera degener (Scopoli, 1763) – sárgafoltos zömökdíszbogarakat láttunk.

Később felfelé indultunk a völgyben.

Fenyőn élő cincérfajok: Tetropium castaneum (Linnaeus, 1758) – romboló fenyőcincér 

és Tetropium fuscum (Fabricius, 1787) – tompafényű fenyőcincér.

Hegyi kaszálórét, mely tökéletes a fűhálózáshoz.

Actenicerus siaelandicus (O.F. Müller, 1764) – márványos pattanó.

Ctenicera pectinicornis (Linnaeus, 1758) – zöld legyezőspattanó.

Következő megállónk egy felhagyott fáslegelő volt.

Boglárkafélék virágzatán Anthaxia salicis (Fabricius, 1777) – bíboros virágdíszbograk zsezsegtek.

Egy igazán korai Cerambyx cerdo Linnaeus, 1758 – nagy hőscincér kepesztett egy öreg tölgy oldalán.

Ezután a Bodrog felé vezetett utunk.

Lamia textor (Linnaeus, 1758) – takácscincérek sétáltak a nedvesebb ösvények mentén.

Utunk utolsó pattanója a Synaptus filiformis (Fabricius, 1781) – talpas pattanó, mely nem ritka nedvesebb élőhelyeken. Holtfáradtan, de elégedetten indultunk neki a bő 300 kilométeres hazafelé vezető útnak.

Az út során megfigyelt pattanóbogarak listája: