ColeoColl

TRIP REPORTS

Pilis, 2013.VII.

Hazánk kevés, trópusokat idéző, nagytestű díszbogara közül az Eurythyrea quercus (Herbst, 1780) – tölgy-díszbogár az, melynek az utóbbi években több, eddig ismeretlen populációját fedezték fel az egyre atívabb bogarászok. A téli kirándulások során számos hegységünkben akadtunk jellegzetes röplyukaira. Az évszázados tölgyekkel borított fáslegelőkön kívül, a meredek, erdőgazdálkodástól és fakitermeléstől mentes, déli hegyoldalak nyújtanak élőhelyet bogarunknak. Ilyen területeken többek közt a Mátrában, a Zempléni-hegységben, a Vértesben, a Bakonyban és a Pilis-Visegrádi-hegységben is felfedezték. Fénylő maradványait, kéregtelen törzseken tátongó röplyukait rendszeresen találtuk, ám ideje volt már a szabadban, aktívitási idejében is megfigyelni ezt a nyár második felében rajzó bogarat. Hozzánk legközelebb a Visegrád feletti meredek, kőgörgeteges tölgyesben feltételezhető erősebb populáció, így egy meleg júliusi napon oda vezetett utunk Seres Gáborral és Kotán Attilával.

A meredek hegyre télen a sár és hó miatt volt nehéz feljutni, most pedig az embertelen kánikula nehezítette meg a dolgunkat.

A keskeny, jelöletlen ösvényen haladva számos öreg tölgyrönkön, tucatnyi röplyukat láttunk. Némely ismerős fán az előző éviekhez képest frissebb, idei lyukak is bizonyították: időben érkeztünk, már kint vannak!

Egy ígéretes részen, ahol farakás-szerűen sok rönk hevert a földön, érdemesnek láttam a lombkoronát kémlelni. A szélcsendnek köszönhetően számos bogár repkedett magasan a föld fölött.

Formája és jellegzetesen nyitott szárnyfedele miatt a Gnorimus variabilis (Linnaeus, 1758) – nyolcpettyes virágbogár könnyen felismerhető a magasban, mivel a többi virágbogár-féle zárt szárnyfedővel repül. Hártyás szárnyukat a szárnyfedő oldalrésein át dugják ki.

Purpuricenus kaehleri (Linnaeus, 1758) – hosszúcsápú vércincérek cikáztak a magasban.

Egy védett és korábban ritkának gondolt rózsabogárfajunk: Protaetia fieberi (Kraatz, 1880) – rezes virágbogár. Ritkán ereszkedik le a lombkoronából és virágokat csak nagyon ritkán látogat, ezért nem sűrűn kerül az ember szeme elé, noha tölgyeseinkben sokfelé megtalálható.

Egy rönkön hanyattfekve kémleltem és videóztam a repkedő bogarakat, melyek közt nem egy díszbogarat is láttam. A Coraebus fasciatus (Villers, 1789) – szalagos díszbogár szintén a lombkorona napsütötte részein repked. Ilyen távolságból megtévesztő lehet.

A magasban ékkőként repkedő díszbogarak közül az egyik hirtelen elgondolásból lejjebb ereszkedett, és így volt alkalmam megfogni egy rövid pillanatra.
Eurythyrea quercus (Herbst, 1780) – tölgy-díszbogár hím.

Később tovább haladva ismét ígéretes részhez értünk. Itt már a növényzetmentes, kőgörgeteges talajon állnak a szép tölgyek, alattuk pedig sok sok holt rönk fekszik.

Itt alig láttam repülést, de egy hatalmas, bő két centis nősténnyel azért találkoztam.
Eurythyrea quercus (Herbst, 1780) – tölgy-díszbogár nőstény.

Az átalakulás előtti lárva bábkamrát készít az üvegszerűen kemény tölgyfában, ahonnan június végén bújnak ki az eső egyedek.

A vastagabb rönkökben 8-10 centiméter mélyen ülnek a kikelésre váró bogarak. Jó időbe telik, míg innen ki tudják magukat rágni a szabadba.

Délután felé a zártabb, vegyes erdőben bóklásztunk. Az erdő ezen részén számos odú található, melyben ritka fajok fejlődnek.

Necydalis ulmi Chevrolat, 1863 – aranyszőrű fürkészcincér.

Az Elater ferrugineus Linnaeus, 1758 – fűzfapattanó lárvája a környék virágbogárhadait gyéríti.

Protaetia aeruginosa (Drury, 1773) – pompás virágbogár.

Rosalia alpina (Linnaeus, 1758) – havasi cincér éppen kibújó egyedeivel találkoztunk hazafelé menet.